Az Oculus Quest 2 önmagában, számítógép nélkül használható, mivel minden hardver a sisakba van építve. Bár az első használat során szükség van egy mobilra vagy PC-re, de ez csak a regisztrációhoz kell, bármilyen készülék megfelel hozzá. A programokat ezután már magával az Oculussal lehet WiFi-n keresztül letölteni, tehát tökéletesen használható önmagában, gép nélkül.
PC-re akkor van szükséged, ha nem Oculus alkalmazásokat, hanem PC-s játékokat akarsz futtatni az Oculus-on. Ilyenkor a sisak ugyanúgy működik, mint egy hagyományos PC-s sisak, ennek megfelelően VR ready PC szükséges hozzá.
A minimum konfiguráció:
Intel i5-4590 / AMD Ryzen 5 1500X vagy jobb processzor
Ahhoz, hogy a PC-s játékok igazán jól fussanak, természetesen minél jobb hardverednek kell lennie, a minimum konfiguráció csak ahhoz elég, hogy egyáltalán el tudd indítani őket.
Az Oculus Quest és Quest 2 tulajdonosok jól ismerik a készülék saját alkalmazásboltját, hiszen bekapcsoláskor rögtön ott találjuk magunkat, ez az alkalmazásbolt azonban jóval kevesebb (és főleg fizetős) játékot tartalmaz, mint amennyi valójában elérhető a Quest-re. Több legális lehetőség is van, ahonnan játékokat lehet szerezni. Az alábbiakban a PC nélküli Quest játékok beszerzéséről fogok írni.
App Lab
Az App Lab az Oculus saját alkalmazásboltjának az a része, ahol a még nem ellenőrzött, fejlesztés alatt álló, vagy az Oculus saját komoly minőségi követelményeinek nem megfelelő alkalmazások vannak. Ezek nagy része ingyenes, de vannak fizetős appok is.
Bár az App Lab-ban szereplő játékok megtalálhatóak az Oculus oldalán, nincs róluk ott olyan böngészhető lista, mint a többi alkalmazásról. Ehelyett az alkotóknak maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy a felhasználók megtalálják a programokat. Szerencsére van egy külső gyűjtemény, ami a jól megjegyezhető applab.games címen érhető el. Itt a hagyományos módon lehetőség van böngészni az alkalmazások között, képeket, videókat, leírásokat olvasni róluk, és ha valamelyik megtetszett, megtalálod az Oculus saját alkalmazásboltjára mutató linket, ahonnan a megszokott módon telepíteni is tudod a Quest-re.
SideQuest
A SideQuest egy külső alkalmazásbolt, ahol szintén sok legális Quest játék és más alkalmazás található. Ezek nem feltétlenül teljes játékok, lehetnek csak demók vagy előzetesek is, és a fejlesztőik általában olvassák is a visszajelzéseket, amiket a játékosok írnak nekik. Az itteni játékok egy része később a hivatalos Oculus alkalmazásboltba kerül majd, amikor kész lesz, és ha szerencséd van, akkor itt már hamarabb (és sokszor ingyen) ki tudod próbálni őket.
A SideQuest használata egy kicsit komplikáltabb, ehhez ugyanis először be kell kapcsolnod a Quest fejlesztői módját (Developer mode), amihez az Oculusnál meg kell adnod a hitelkártya számodat vagy telefonszámodat, majd telepítened kell a számítógépedre az Oculus drivereit, és a Developer mode készüléken való aktiválása után a PC-dről fogod tudni majd feltölteni rá az appokat. Ehhez részletes útmutatót találsz ezen az oldalon.
itch.io
Az itch.io oldalra fejlesztők töltik fel az alkalmazásaikat, amikről visszajelzéseket várnak vagy csak szeretnék megmutatni másoknak. Az oldalon nem csak VR játékok vannak, a Quest alkalmazások az Oculus Quest címke alatt érhetőek el. Az ingyenes játékok mellett itt is előfordulnak fizetősek is. A használatukhoz itt is a fejlesztői mód bekapcsolására van szükség.
Már akkor érdekelni kezdett a VR, amikor még egyáltalán nem volt semmilyen sisak kapható, és az első pár évet olyannyira követtem, hogy minden akkor elérhető VR sisakot kipróbáltam: Oculus DK1, DK2, CV1, HTC Vive Pre, HTC Vive, Gear VR, PSVR, CardBoard és pár kevésbé ismert próbálkozás.
Az első, és eddig egyetlen saját VR kütyüm egy giroszkópos doboz volt, amibe telefont lehetett rakni (Gear VR), ami ugyan sokkal jobb volt egy papírdobozhoz képest, de a PC-s VR eszközökhöz képest persze elég kevéske volt.
A VR annyira érdekelt, hogy még blogot is indítottam róla – ezt olvasod épp -, különböző VR szobákat teszteltem, követtem a híreket, lelkesen vártam az újabb megjelenéseket, de addig sosem jutottam, hogy csak emiatt vegyek egy VR-ozásra is alkalmas PC-t, és sok százezres sisakot, aminek az érzékelőit a lakás különböző pontjaira kellene felszerelnem. Végül a lelkesedés is alábbhagyott, és a blog is állt 4 évig. Ez tehát az előzménye annak, hogy végül lett egy Oculus Quest 2-m.
Oculus Quest 2
Az Oculus Quest 2 egy PC nélkül is működő VR sisak, amit jelenleg 160 000 Ft környékén lehet itthon beszerezni. Előnye, hogy a mozgás követéséhez nincs szükség külső érzékelőkre, zárt térben bárhol tudod használni, és bár Android alapú, kifejezetten VR-ra tervezett kijelző és processzor van benne, tehát nem egy sisakba épített mobiltelefonról van szó. Hátránya, hogy jelenleg Facebook account kell hozzá, és mint az FB általában, ez is gyűjti rólad az adatokat rendesen, márpedig elég sok olyan dologhoz hozzáfér így a közösségi oldal, amit máshogy nem tudhatna meg rólad.
Érdemes még pár szót szólni a Quest 2 mögötti filozófiáról, mert az jelentősen különbözik a máshol megszokottól. Bár időről időre jönnek ki újabb VR sisakok, a mobiltelefonoktól eltérően itt nem az a cél, hogy minden évben meggyőzzenek, hogy a legújabb modellt vedd meg. A Quest rendszeresen kap ingyenes frissítéseket, amik olyan újdonságokat hoznak, amiknek a lehetőségéről még nem is tudott, aki annak idején megvette az első kütyüjét. Ilyen például a PC-s VR sisakként való használat lehetősége, a kábel nélküli PC VR használat, a kezek kontroller nélküli érzékelése és a 120Mhz-es kijelző mód. A Facebook (illetve most már Meta) nem egy hardvert akar eladni neked, hanem azt akarja, hogy megszeresd a VR-t, és idővel minél több időt tölts majd a Metaverzumban, a Facebook virtuális világában.
Milyen érzés Oculus Quest 2-t használni?
Ha volt valaha régen VR sisak rajtad, akár valamilyen egyszerű kis gagyi kütyü, akár a Vive vagy a Rift kezdetleges változatai, akkor nagyjából tudod, hogy milyen a VR. Nekem az első VR (DK1) élményem az volt, hogy minden teljesen pixeles, a későbbi élményem pedig az, hogy négyzetrácsos hálón keresztül nézem a világot, de ennek ellenére jól bele tudok vonódni a VR világába. A technológia 4 év alatt sokat fejlődött, és a pixelek teljesen eltűntek. Ami a képminőséget illeti, a Quest 2 van annyira tökéletes, hogy innentől kezdve ne nagyon érdekeljen a VR sisakok felbontása és a többi technikai részlet: amit a Quest 2 ad, az pont annyira tökéletes, hogy eszembe se jusson a képminőséggel foglalkozni. Ugyanezt tudom mondani a mozgáskövetéssel kapcsolatban: ezt is lehet majd ugyan fejleszteni a jövőben, de ezek mind csak apró javítgatások lesznek, részemről megvan az a tudás, ami elegendő ahhoz, hogy használat közben ne jusson eszembe, hogy én most VR-ben vagyok, csak jelen legyek.
A PC nélküli VR-el kapcsolatban az egyik komoly ellenérzésem az volt, hogy grafikailag jelentősen visszafogott alkalmazásokat kapunk. Megnéztem több YouTube videót is a Quest 2-ről, és nem mondhatom, hogy igazán meggyőztek volna. Amikor végül kipróbáltam, kifejezettem kellemesen csalódtam: egyrészt VR-en belül sokkal jobban néznek ki a dolgok, mint ahogy azt az ember egy YouTube videó alapján gondolná, másrészt egy virtuális világnak nem kell feltétlenül úgy kinéznie, mint a valós világnak ahhoz, hogy a jelenlét élményét adja, vagy élvezetes legyen. Amikor benn vagy a VR-ban, és a sisak kellően jó ahhoz, hogy a tapasztalatod valóságosnak tűnjön, akkor egyszerűen elfogadod, hogy egy olyan univerzumban vagy, ahol a dolgok így néznek ki, és nem is igazán foglalkozol azzal, hogy esetleg lehetne szebb a grafika. Nyilván lehetne és lesz is szebb, mint ahogy a játék mechanikája is változhat, ha majd több erőforrás lesz a PC nélküli VR sisakokban, csupán azt akarom a fentiekkel mondani, hogy a Quest 2 meglepően szuper VR élményt ad, van olyan, sőt, sok szempontból jobb, mint a 4 éve próbált PC-s Oculus vagy Vive, még akkor is, ha tudom, hogy azoknak amúgy jobb grafikája volt (jelentősen rosszabb kijelzőn!).
Használat
A Quest állva, a szobádban sétálva az igazi, és minél nagyobb helyet tudsz neki adni (3*3 méter legalább ajánlott, de ha nagyobb, akkor még jobb), annál nagyobb élményt ad. Első használat során a kontrollerek segítségével bejelölheted a szobádban a biztonságos zónát, ami a játéktér – ha a játék során megközelíted ennek a szélét, akkor megjelenik egy kék rács, ha pedig kimennél belőle, akkor hirtelen a szobádat látod fekete-fehérben a Quest kameráin keresztül, és kívülről nézheted a biztonsági zóna rácsait. A kamera szinte késleltetés nélkül működik, és különösen érdekes érzés visszasétálni a biztonságos zónába, és hirtelen egy másik, színes világban találni magadat.
Ahogy korábban írtam, minél nagyobb a hely, annál jobb játszani. A VR játékok nagy részében lehet sétálni, de a nagyobb mozgásokat teleportálással vagy a kontrollereken lévő joystick segítségével oldják meg. A VR világban mászkálni mégis teljesen más élmény, mint teleportálni, és nagyon sokat hozzáad ahhoz, hogy tényleg úgy érezd, hogy jelen vagy.
Programok
Vannak ugyan ingyenes alkalmazások, mégis, a Quest játékok alapvetően fizetősek, és nem is olcsóak, általában 4-12 000 Ft körüli áron vannak. Jó hír ugyanakkor, hogy ha valamit kevesebb mint 2 órát használtál, és nem tetszik, visszakérheted a pénzedet.
Természetesen használhatod a Quest-et az ingyenes alkalmazásokkal is, de ahhoz, hogy igazán kihasználd és élvezd a kütyüt, ez valószínűleg kevés lesz.
Vélemény
A Quest 2 csak néhány napja érkezett hozzám, így ez csak egy rövid véleménycikk, amiben csak nagyon felületesen meséltem el az első tapasztalataimat, de annyit ennyi idő alatt is el tudok mondani, hogy egészen pozitívan csalódtam a Questben, és mióta megérkezett, szinte le se tudom venni a fejemről. Hányingerem, szédülésem nem volt, a szememet nem fárasztotta és más problémám sem akadt ez idő alatt, bár maga a kütyü egy ideig látszik a homlokomon, amikor hosszabb idő után leveszem.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e belevágni, és megvenni a második VR sisakomat, és örülök, hogy az igen mellett döntöttem. A Quest 2 ismét visszahozta a VR iránti lelkesedésemet, és ha neked is csak annyi tapasztalatod van a VR-el kapcsolatban, mint nekem, akkor jó eséllyel te is nagyon pozitívan fogsz csalódni benne.
A Quest 2-t ajánlom akkor is, ha nincs játékos PC-d, de PC VR sisaknak is kitűnő az általam eddig próbáltakhoz képest (jóllehet PC-vel nem használtam, mivel nincs gamer PC-m). Lesznek ugyan jobb sisakok, de valószínűleg évekbe telik majd, mire újra akkora szintet ugrik a technológia, hogy érdemes legyen váltani. Addig pedig sok élményt nyújthat a Quest 2, így hát részemről mindenkinek ajánlani tudom.
Új helyre költözött, és jelentősen kibővült a Play VR Budapest nevű virtuális valóság játékterem. A Kálvin térhez közeli Kecskeméti utcában jártunk tesztelni az új lehetőségeket.
A Gear VR a Samsung mobilos VR sisakja, amibe a megfelelő Samsung telefont behelyezve tudunk a hagyományos, Cardboardra alapuló VR sisakokhoz képest nagyságrendekkel jobb VR élményt átélni. Bár a képminőség a Gear VR-on is nagyon jó, a PC-s sisakok – és a Playstation VR – az eltérő hardver erőforrásokon kívül még két szempontból veri a Gear VR-t: ezeken nem csak a fej forgatását, hanem annak pontos pozícióját is követi a rendszer, valamint kézben tartható kontrollerekkel lehet irányítani az alkalmazásokat.
Nemrég a Gear VR-hoz is megjelent egy pozíciókövetős kontroller, amit a Samsung Experience Store-okban már itthon is ki lehet próbálni.
Míg a HTC Vive eleve a kéz mozgását is követő kontrollerekkel felvértezve került piacra, az Oculus Rifthez eredetileg csak egy Xbox kontrollert kaptunk, a pozíciókövetés jóval később vált elérhetővé a vásárlók számára. A Play VR-nál néhány hónapja már kipróbálható az Oculus Touch is, náluk teszteltem a külön megvásárolható kontrollereket.
Hivatalosan is rendelhető lett a HTC Vive Magyarországról. A sisak és a kontrollerek ára 899 Euro, a szállítási költség 25,41 Euro lett (a pontos ár a szállítási cím megadása után látszik).
Ezzel folytatódik az Oculus lemaradása a Vive mögött: a Rift hivatalosan még mindig nem rendelhető Magyarországról, és több más európai országból sem.
Az ülő vagy egy helyben álló VR használathoz képest a HTC Vive által lehetővé tett szűk, de bejárható terület jelentősen javít a VR élményen, azonban az alkalmazásokban a nagyobb mozgásokat itt is teleportációval kényszerül a játékos megoldani. Bár a VR világban való teljes mozgás jelentősen növelhetné a jelenlétélményt, a külső mozgásérzékelős megoldás, és az átlagos VR tulajdonos számára elérhető viszonylag kis terület jelentősen behatárolja a lehetőségeket. Ezt megkerülendő több cég is tervezett végtelenített sétát lehetővé tevő kiegészítőket.
A Delusion Parkkal néhány napja, a PlayIT-en találkoztam először. Hatalmas sor állt egy nagy állvánnyal körbekerített részhez, amin körbe-körbe érzékelők voltak elhelyezve, középen pedig két játékos lövöldözött furcsa érzékelőkkel ellátott sisakkal a fejükön, anélkül, hogy bárhonnan kábelek vezettek volna hozzájuk. A sisak nem Oculus volt, nem Vive, és ahogy megtudtam, még csak nem is telefon lapult bennük. A VRcade feliratú sisakok egy kifejezetten játéktermi felhasználásra fejlesztett rendszer részei, amit Magyarországon jelenleg csak a Pólus Centerben lehet kipróbálni. A PlayIT-en a nagy sor miatt sajnos nem tudtam tesztelni a sisakot, ma azonban végre lehetőségem volt kipróbálni.
PC-re köthető VR sisakból jelenleg kettő kapható, az Oculus Rift, és a HTC Vive. Bár a VR őrületet az előbbi indította el, mégis a HTC Vive az, amivel könnyebben találkozhatsz, köszönhetően annak, hogy náluk már kapható (illetve egyenesen a csomag része) a kéz mozgását is követő kontroller, ami az Oculusnál csak most kerül majd a boltokba. Ezért is örültem, amikor kiderült, hogy a Play VR-nál mindkettőt lehetőség van kipróbálni.