Gear VR tapasztalatok másfél hónap után

Évek óta figyeltem a különböző VR eszközök fejlődését, és amikor volt rá lehetőségem, mindig kipróbáltam az éppen aktuális fejlesztői változatokat. A lelkesedésem sosem csökkent, így mikor kapható lett itthon a Gear VR, az első adandó alkalommal meg is vettem. Az első tapasztalatok kifejezetten pozitívak voltak, másfél hónap után visszanézve azonban úgy tűnik, túlságosan sokat lapul a kütyü a fiók mélyén.

Tovább olvasom

A 3 legjobb ingyenes Gear VR játék (2015. december)

1. Smash Hit

A Smash Hitben egy ködös tájon, oszlopok között haladunk előre, miközben az utunkba kerülő üvegelemeket kell golyókkal szétbombáznunk. Bár ez alapján talán nem tűnik túl csábítónak, a világ és a hangok is nagyon jól eltaláltak, így ez volt az a játék, ami a leginkább lekötött az ingyenes alkalmazások közül. A játék amúgy mobilra és tabletre is elérhető, így bárki kipróbálhatja VR sisak nélkül is, azonban az élmény össze sem hasonlítható a VR változattal.
Tovább olvasom

App teszt: Rose (Gear VR)

RoseAz Oculus Storeba néhány napja felkerült Rose nevű alkalmazásban a Sundance Film Festival 2016-ban debütáló “The Rose and I” (A rózsa és én) című VR film előzetese tekinthető meg. Bár az alkalmazásnak van egy tutorialja, bevallom, első alkalommal én azt nagyvonalúan átléptem, így aztán pont az alkalmazás egyik legérdekesebb újdonságáról maradtam le.
Tovább olvasom