Évek óta figyeltem a különböző VR eszközök fejlődését, és amikor volt rá lehetőségem, mindig kipróbáltam az éppen aktuális fejlesztői változatokat. A lelkesedésem sosem csökkent, így mikor kapható lett itthon a Gear VR, az első adandó alkalommal meg is vettem. Az első tapasztalatok kifejezetten pozitívak voltak, másfél hónap után visszanézve azonban úgy tűnik, túlságosan sokat lapul a kütyü a fiók mélyén.
Hasonló tapasztalatom volt annak idején a Google Cardboard-al: bár egy-két napig jól elszórakoztam vele, amikor elfogytak az érdekesebb alkalmazások, nem volt mire használni, így pár nap után nem vettem többé elő. Bár a Gear VR esetében az alkalmazások alapvetően jobbak, egy-két játékon kívül csak egy-egy próba erejéig kötötték le a figyelmemet.
Gear VR-ra van néhány nagyon jó ingyenes játék, amik már induláskor is elérhetőek voltak. Bár néhány nap alatt végig lehet játszani mindet, időnként kedve van az embernek egy-egy ismétléshez – legalábbis addig, amíg meg nem unja, hogy soha semmi másra nem használja a sisakot.
A programok többsége fizetős, és az árak nem a mobilos alkalmazások átlagárát tükrözik: amiket érdemesnek találnék a vásárlásra, többnyire 4500 Ft körüli áron vannak, amit sokallok értük.
Általában egy-két hetente jelennek meg új alkalmazások, többnyire 1-2 darab. Ezekkel az a probléma, hogy vagy fizetősek, vagy egy sokadik videólejátszó alkalmazással állunk szemben. A sima 2D videók számára a Gear VR jelenleg nem ad olyan pluszt, ami miatt érdemes lenne használni. Bár a 360 fokos videók jók, sok esetben olyan kis felbontásúak, hogy csak elmosódott foltokat látni, és ilyenkor egyáltalán nem élvezet nézni őket.
Bármennyire is élmény használni a Gear VR-t, a kevés alkalmazás miatt vagy folyamatosan fizetsz az újabb játékokért, vagy unalomig játszol 2-3 appal, ami elnyerte a tetszésedet. A fizetés sem oldja meg teljesen a problémát, csak némileg kitolja azt az időszakot, amíg még tudod mire használni a kütyüdet.
A fentiek miatt a Gear VR-om tehát túlságosan sokat pihen a fiókban. Ugyan a használata többnyire élmény, és vicces tud lenni, amikor másoknak megmutatod, nem biztos, hogy ismét a megvásárlása mellett döntenék. Inkább keresnék valakit, akinek van, eljátszogatnék vele egy-két napig, aztán várnék, amíg feltöltődik az alkalmazásbolt és esetleg kijön egy újabb Gear VR változat.