HTC Vive Pre teszt

HTC Vive Pre - VeletechA Veletech rendezvényen ha csak rövid időre is, de volt szerencsém kipróbálni a HTC Vive Pre VR sisakot és a hozzá való kontrollert. A HTC Vive Pre a Vive közel végleges verziója, a tesztek szerint legalább olyan jó – vagy sokak szerint jobb is -, mint az Oculus Rift már jelenleg is kapható felhasználói változata, így természetesen én is sokat vártam tőle.

Korábban az Oculus DK1-et és DK2-t próbáltam, illetve Samsung Gear VR-om nekem is van, ezért alapvetően ezekhez tudom hasonlítani a Vive nyújtotta élményt.

A sisak kifejezetten könnyű és kényelmes volt, azonban már a felvétel utáni első pár másodpercben érezhető volt, hogy a Gear VR és a Vive közötti különbség nem olyan nagy, mint ahogy azt a hype alapján várná az ember. A Vive ugyanúgy ahhoz hasonló élményt nyújt, mintha búvárszemüveget vennék fel, miként a Gear VR is: jobbra és balra is látható egy-egy fekete perem. Ahogy a Gear VR esetén, úgy itt sem igazán zavaró, de kétség kívül ott van.

A kijelző, bár a felbontása kisebb, mint a Galaxy S6+Gear VR kombónak, ahhoz hasonló élményt nyújt, mint ez utóbbi. A DK1-hez és a DK2-höz képest természetesen fantasztikus, a Gear VR-hoz képest pedig semmi különös. Mindeddig tehát akár Gear VR is lehetett volna rajtam.

A Vive két igazi újdonságot nyújtott a Gear VR-hoz képest: egyrészt a fejem pozíciókövetését, ami nem csak azt jelenti, hogy előre hajolhatok (ez az általam próbált játékban nem is igazán jött ki), hanem akár sétálhatok is egy kis “ketrecben” a virtuális térben, másrészt a kontrollert, aminek köszönhetően egy levegőben lebegő fegyvert láthattam, ami követte a kezem mozdulatait.

Ami a pozíciókövetést illeti, természetesen jó, hogy van, és ha valami olyan programot teszteltem volna, ami ezt ki is használja, akkor biztosan hozzáad valamit a jelenlét érzéséhez, azonban a rövid próba alatt nem adott olyan jelentős pluszt, hogy azt érezzem, a két sisak egészen más kategória lenne.

A kontroller persze mindenképpen jó, hogy van, a használata természetes és egyértelmű volt, mivel azonban a fegyvert csak akkor láttam, ha kicsit távolabb tartottam a kezemet magamtól, és amúgy kéz nem tartozott hozzá, itt sem mondanám, hogy minőségileg más élményt kaptam, mint a Gear VR esetén. Inkább a lehetőség volt jó, hogy viszonylag könnyen interakcióba léphetek a környezettel.

Összességében tehát elmondható, hogy a PC-nek köszönhető jobb grafika, a pozíciókövetés és a kontroller lehetővé teszi ugyan, hogy élvezhetőbb alkalmazások készüljenek HTC Vive alá, aki azt várja, hogy a jelenleg kapható egyik legjobb sisak minőségileg egészen más élményt nyújt majd, mint a – Samsung Experience Store-okban bármikor kipróbálható – Gear VR, az csalódni fog.

A Vive egy kicsit jobb, egy kicsit okosabb, és sokkal drágább, legalábbis akkor, ha az embernek egy új gépre is szüksége van a hardverkövetelményei miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.