HTC Vive teszt

A HTC Vive Pre után most lehetőségem volt kipróbálni a HTC Vive végleges változatát is (amit te is megtehetsz ingyen a Telekom jóvoltából). A két készülék között nem volt érezhető különbség, a több alkalmazás és a hosszabb tesztidő miatt azonban most tovább finomodott a Vive-ról kialakult képem.

Pozíciókövetés

A HTC Vive és a mobiltelefonnal működő Gear VR közötti egyik fő különbség, hogy az előbbi nem csak a fej forgatását, hanem pontos pozícióját is követni tudja, azaz beleshetünk falak mögé, leguggolhatunk, sőt, akár sétálhatunk is, és a kép megfelelően követni fogja a mozgásunkat.

A szobánk (és a külső érzékelők által befogott tér) mérete természetesen behatárolja, hogy mekkora térben tudunk sétálni, amikor azonban virtuális világ úgy van kialakítva, hogy valamilyen ésszerű határt látsz ott, ameddig a valóságban sétálhatsz (az egyik tesztelt demóban például egy hajón álltam, egy másikban pedig egy kis szobában tevékenykedhettem), akkor ez egyáltalán nem feltűnő, és jó beleélést biztosít. Más a helyzet akkor, amikor egy nagy teret látsz magad körül: ilyenkor ha a valóságban a megadott tér széléhez közelítesz, a virtuális világban egy rács jelenik meg, ami jelzi, hogy nem mehetsz tovább. Ez a megoldás sajnos szükséges, azonban könnyen megszakíthatja a jelenlét érzést.

A viszonylag behatárolt mozgásteret az alkalmazások általában kétféleképpen kezelik: vagy eleve egy kis bejárható térben találod magadat, vagy teleportálni tudsz a különböző helyek között (esetleg a kettő kombinációja). Ez nagyban befolyásolja az alkalmazások által nyújtott élményt. A teleportációt természetesen meg lehet szokni, és egy modern, jövőben játszódó harc során például teljesen helyénvaló, de egy golfjáték esetében például furcsa, és arra vágynék, hogy megoldják ezt a problémát. (Vannak egyébként erre is próbálkozások, de itthon még nem érhetőek el.)

Kézkövetés

A HTC Vive és a Gear VR közötti másik nagy különbség, hogy az előbbihez külső kontrollerek is járnak, amik segítségével a kezed pozícióját is követni tudja a rendszer. A két kontroller jól kézre áll, és egyes esetekben teljesen élethű, amikor fegyvert látsz a kezeid helyén, akkor általában fel sem tűnik, hogy magát a karodat esetleg nem látod. A Google által készített rajzprogram (Tilt Brush) esetében szintén nagyon kézre álló megoldás a használatuk, olyan, mintha valóban palettát és ecsetet tartanál a kezedben. Sokkal rosszabb a helyzet akkor, amikor kezeket látsz a képernyőn. Az ujjaid mozgatását – az Oculus Touch-al ellentétben) a rendszer nem követi, a kezek általában látványra sem tűnnek igazinak, mozdulatlanságuk miatt túlságosan merevnek tűnnek, és ha gombnyomásra tudod fogásra bírni őket, akkor olyan érzésed van, mintha valamilyen bot végére szerelt nagyon gagyi műanyag kezet kellene irányítanod, és képtelen lennél megfelelően pozicionálni vagy használni őket. Ilyenkor az ember úgy érzi magát, mintha béna lenne.

A trackeléssel olykor némi probléma is akadt. Volt, amikor úgy tűnt, hogy a kezeim felcserélődtek, és a Telekomos segítő szerint ilyesmi többször is előfordult már velük, egy alkalmazásban pedig képtelen voltam felvenni a földről a kardot, az ugyanis a valóságban mélyebben volt, mint a padló, és így nem tudtam elég mélyre lenyúlni érte.

Kényelem

A Gear VR-hoz képest a HTC Vive nagyon könnyű és kényelmes, olyan, mintha nem is lenne semmi a fejeden. Az előbbivel ellentétben azonban a Vive-on egy több kábelt összefogó vastag kábellel vagy a számítógépedhez kötve, és ez rendszeresen problémát okoz. A kábelre több alkalommal ráléptünk, a lábunkra csavarodott, és nagy lépésekkel kellett vakon kilépnünk a fogságából, ami természetesen megölte a jelenlét érzést, és visszaugrasztott minket a valóságba. Egy alkalommal olyannyira sikerült belegabalyodni, hogy az egyik USB kábel ki is húzódott, mire a rendszer annyira behalt, hogy az egészet újra kellett indítani. Egyes képeken láttam olyat, hogy a kábelt valahogyan felülről lógatják, így ez a probléma talán így orvosolható.

VR élmény

Látvány tekintetében a Gear VR és a HTC Vive nem sokban különbözik, az egyes appok jobb grafikáját leszámítva. Ami a pixelek láthatóságát illeti, csak most jutott eszembe, hogy elfelejtettem megnézni, ami természetesen arra utal, hogy egyáltalán semmi probléma nincs vele.

Kétség kívül hozzáad a jelenlét érzéshez a megfelelő pozíciókövetés és a kezek látványa, így amikor minden jól együttműködik, akkor a Gear VR-hoz képest jobban bele tudod élni magadat a virtuális valóságba. Sajnos a dolgok gyakran egyáltalán nem működnek úgy, ahogyan várnám.

A HTC Vive és a Gear VR természetesen nem egy kategória. A Vive sokkal interaktívabb, érdekesebb környezetekbe tud elvinni téged, és sokkal jobban hasonlít az igazi VR-re, mint a mobilos társa. Maga az élmény ugyanakkor – ahogy a korábbi tesztemben is írtam – nem minőségileg más: nem arról van szó, hogy amikor a Gear VR után felveszed a Vive-ot, akkor egy egészen más, sokkal élethűbb, sokkal több jelenlét érzést adó rendszert élhetsz át, egyszerűen csak annyit érzel, hogy igen, ez érezhetően egy következő lépcsőfok a pozíciókövetésnek és a kontrollereknek köszönhetően. Mindezt csak azért tartom fontosnak leírni, mert rengeteg beszámoló alapján úgy tűnik, mintha az Oculus és a Vive egy teljesen más minőség lenne, amit el sem tud képzelni egy Gear VR tulajdonos, amit csak akkor érezhet át az ember, ha kipróbálja, szerintem ez azonban nem igaz.

Alkalmazások

A kipróbált demó alkalmazások minősége vegyes volt, többségüknél azt éreztem, hogy unalmas, és valami mást kellene kipróbálni, hogy ne fecséreljem el a HTC Vive-os időmet. Az appok nagy részét semmi esetre sem vettem volna meg, és csak néhány volt olyan szintű, hogy szívesen játszottam volna velük hosszabb távon is. Az ilyen appok pedig jellemzően önmaguk is tízezer Ft-os nagyságrendű összegbe kerülnek, ami jóval meghaladja a legdrágább Gear VR-os alkalmazások árát.

Vélemény

A kipróbált alkalmazások szélesebb körének köszönhetően jobban átéreztem a HTC Vive által nyújtott újdonságok előnyeit, mint a Vive Pre tesztem során. Ha valaki az “igazit” legjobban megközelítő VR élményre vágyik, kétség sem fér hozzá, hogy nem Gear VR-ra, hanem Vive-ra van szüksége. Ahhoz azonban, hogy a rendszer igazán jól kihasználható legyen, megfelelő alkalmazásokra is szükség van, olyanokra, amik kihasználják a Vive lehetőségeit, ugyanakkor értik, és figyelembe veszik a korlátait is. A Vive jelenleg ugyanabban a betegségben szenved, mint a Gear VR: az alkalmazások többsége nem igazán jó, és idő kell még ahhoz, hogy egy igazán jó ökoszisztéma kiépülhessen.

Egy gondolat “HTC Vive teszt” bejegyzéshez

  1. Engem teljesen elvarázsolt az élmény. Volt szerencsém kipróbálni korábban a Gear Vr-t is, de a Vive egy teljesen más szintet nyújtott élményben. A demo játékok betöltési ideje alatt a kontrollerek összekocogtatásával szórakoztam azért hogy megnézzem milyen pontosak a szenzorok. Szinte miniméter pontossággal érzékelik a kezek és a fej pozícióját a Vive. A demo játékok közben előfordult egy két bug ami a játékok hibájának róható fel és nem a Vive hibájának. A játékok mivel PC-n futnak messze túl szárnyalják a mobilos játékok grafikáját azonban pc-s játékokhoz képest gyenge grafikával rendelkező demokat tudtam csak kipróbálni, amik ennek ellenére a Viveban sokkal élethűbbek tűntek mint a monitoron látva. Szerencsés voltam és közel fél órát használhattam az eszközt de már a betöltő virtuális szobában teljesen megfeledkeztem a külvilágról és csak pár percnek tűnt az egész. Aki teheti próbálja ki, nem fog csalódni.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.