VR tévhitek

Amikor a digitális fényképezőgépek elkezdtek elterjedni, épp fotós korszakomat éltem, így tanúja lehettem, ahogy az amatőr és profi fotósok egy nagy csoportja teljes meggyőződéssel kiáll a régimódi, analóg technika mellett. Ha egy fórumban a fotózás volt a téma, egy idő után szinte biztosan megjelent valaki, aki elmagyarázta, hogy a digitális képek túl kis felbontásúak, nem adják vissza helyesen a színeket, és játékszernek ugyan jó, az igazi fotósok belátható időn belül biztosan nem fognak ilyesmit használni. Néha megjelent egy-egy fizikailag abszurd vélemény, mint például, hogy az analóg filmnek végtelen a felbontása, máskor azt hangoztatták, hogy aki digitálissal fotóz, és rögtön látja a képet, az valamiért nem is igazi fotós. Az előítéletek természetesen idővel elhalványultak, és ma már kevesen vannak, akik nem tértek át a digitális technikára.

Később aztán az e-könyvekkel szintén megjelent ugyanez. Kiderült, hogy a könyveknek “lelke” van, hogy egy e-könyv sosem fog helyettesíteni egy igazi könyvet, mert más érzés megfogni, mert nincs szaga, és egy olvasás élményéhez hozzá tartozik a könyv fizikai megjelenése… nos, ha itthon még nem is, Amerikában ezek a “problémák” lassan megoldódni látszanak, erre utal legalábbis az e-könyvek igen erőteljes terjedése.

Bár a VR esetében az igazán ütős ellenvéleményekre vélhetően várnunk kell még, amíg a nagyközönség számára ismertebb lesz a technológia, azért már most is találkozni néhány visszatérő furcsa gondolattal, ami mögött a technológiai újítás el nem fogadása vagy meg nem értése lapul.

Az egyik legfurcsább vélemény, amit olvastam, az az, hogy a VR nem fog elterjedni, mert a sisakok rondán mutatnak. Az emberek hülyén néznek ki, amikor VR sisak van rajtuk, senki sem akarja ezzel égetni magát, és emiatt inkább az AR (augmented reality), azaz a Google Glasshoz és a Microsoft HoloLenshez hasonló, a valóságot a virtualitással keverő, szemüvegszerű készülékek fognak elterjedni (meg hát azok “amúgy is menőbbek”). Nos, lehet, hogy a VR sisakok egyes emberek szemében rondák és nevetségesek kívülről nézve, és való igaz, azt is el tudom képzelni, hogy van olyan, amúgy nem technológiai beállítottságú személy, akit ez esetleg visszatart a használatuktól, az mindenesetre elég erős állításnak tűnik, hogy az Oculus “rondasága” gátja lenne az elterjedésének. Ha így lenne, akkor legalábbis azt várnánk, hogy a sisakok külalakjára viszonylag sokan panaszkodjanak – ez azonban csak nagyon ritkán, és akkor is többnyire csak ebben a végletes formában jelenik meg a fórumokban. Ilyen kifogást vagy véleményt azoktól sem hallottam soha, akiknek én mutattam meg először, hogy milyen is egy VR sisak. Az állítás megalapozatlansága mellett szól továbbá az is, hogy az AR kütyükkel szemben a VR sisakokat az emberek nem az utcán, nem társaságban, hanem leginkább otthon, a számítógép előtt ülve, leginkább egyedül használják. Egy okosóra vagy egy okosszemüveg lehet design kiegészítő, egy VR sisak viszont sokkal inkább olyan, mint egy számítógépház vagy egy mikrohullámú sütő. Persze, jó, ha szép, de nem ez a lényeg. Másrészt az állítás, hogy a VR helyett az AR fog elterjedni, két teljesen eltérő dolgot állít egymással szembe. Az AR elsősorban olyan technika, ami a hétköznapi életben segít nekünk: mutatja, hogy merre kell fordulni az úton, szól, ha levelünk érkezett, megjeleníti a receptet a konyha falán, és persze szórakozásra is lehet használni. Ehhez képest a VR egészen más: bár mindkettő technológiát lehet játékra is használni, a VR lényege, hogy nem kapcsolódik a valósághoz, valahova máshova kerülsz, egy virtuális világba teleportál. Egészen más a célja, és mások a körülmények, amikor használni lehet. A jövőben ugyan némileg elmosódhat a határ a kettő között, de ez nem változtat azon, hogy alapvetően más e két technológia célja.

A másik, gyakran hangoztatott vélemény, hogy a VR egy buborék, ami a korábbi, 90-es évekbeli VR buborékhoz hasonlóan hamarosan kipukkad. Ez a vélemény néha a nagy cégekkel és a fogyasztói társadalommal szembeni kritikák mellett jelenik meg, máskor a 3D tévéket, és más, nem túl sikeres technológiákat hoznak fel példaként, hogy lám, azok is buborékok voltak. A 90-es évekbeli VR-rel az volt a probléma, hogy a kor technológiája nem tette lehetővé olyan sisakok létrehozását, amiket élvezet lenne használni, vagy amik bármiben is hasonlítanának ahhoz, amire az ember a virtuális valóság kifejezés alatt gondol. A VR nagyobb kihívásnak bizonyult, mint amilyennek kezdetben tűnt. Kiderült, hogy az agy bizony nem nagyon tolerálja, ha a világ másképp működik, mint ahogy megszokta, és a problémás ingerekre mint potenciális mérgezésre reagál: az embereknek hányingere lesz, szédülni kezdenek, rosszul érzik magukat, ha tökéletlen VR-el találkoznak. Amellett, hogy az új képernyők, a gyorsabb processzorok és egyéb technológiai újítások lehetővé teszik az élethűbb szimulációt, a legfontosabb előrelépés, hogy ezt a rosszullétet sikerült kiküszöbölni. A 3D TV egy kis pluszt ad a hagyományos TV-khez képest (bár bevallom, a 3D moziban én egy idő után el is felejtem, hogy 3D-s filmet látok), a VR azonban nem egy javítása vagy felturbózása egy meglévő technológiának, hanem egy alapjaiban más rendszer, ami teljesen más élményt kínál, mint ami eddig bármilyen technológiával elérhető lett volna. Ez az, amiért a mostani VR sem a 90-es évekhez, sem a 3D tévékhez és ehhez hasonló technológiákhoz nem érdemes hasonlítani. Ettől persze előfordulhat még, hogy buborék, de az ezt alátámasztó leggyakoribb érvek mindenesetre nem állják meg a helyüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.