Fibrum VR szemüveg teszt

FibrumMiután a Google bemutatta a papírból összehajtogatható VR szemüveget, a Google Cardboardot, többen is elkezdtek Cardboard kompatibilis készülékeket gyártani papírból, majd később műanyagból is. A Fibrum VR szemüvege is egy ilyen kezdeményezés, ami azzal igyekszik kitűnni a többi közül, hogy a hardver mellett a vásárlóknak saját fejlesztésű, amúgy fizetős alkalmazásokhoz ad ingyenes elérést. A termék néhány hónapja jött be az európai piacra, ennek alkalmából teszteltem.

Kicsomagolás

A sisak méretéhez képest a Fibrum egész nagy dobozban érkezik, aminek java részét a szivacsborítás foglalja el. Maga a VR szemüveg meglepően kicsi, 100x145x80 mm, és mindössze 120 gramm.  Az első látásra feltűnő, hogy maguk a lencsék a Cardboardhoz képest jóval nagyobbak, illetve kapunk egy fejpántot is, így az előbbivel szemben itt már nem kell folyamatosan a szemünkhöz tartani a készüléket. A lencsék a Cardboardhoz hasonlóan itt is fixen vannak elhelyezve. A leírásokon kívül még egy törlőkendőt mellékelt a készülékhez a gyártó.

Élmény

Mivel a Cardboard alkalmazás már fenn volt a telefonomon, átvétel után rögtön ki is tudtam próbálni vele a szemüveget. A készülék egy gumiborítással érintkezik a fejünkkel, ami nem bántóan rossz, de érezhetően kemény, és kényelemben jócskán elmarad a Samsung Gear VR levehető és mosható párnája mögött. A fejünkre egy állítható gumipánttal tudjuk a Fibrumot rögzíteni.

Sajnos rögtön az első pillanatban szembesültem vele, hogy a Gear VR-ral és a Cardboarddal ellentétben a Fibrumnak nincs beépített gombja, így külső kontroller nélkül csak a fej mozgatásával lehet irányítani az alkalmazásokat. Emiatt nem minden Cardboard alkalmazással kompatibilis. Ez utóbbinál a kattintás egy húzogatható mágnessel van megoldva, és meglehetősen nehézkes és megbízhatatlan a használata. Szerencsére a legtöbb alkalmazás nem is igényli, mindazonáltal hasznos lett volna egy hasonló mechanizmus beépítése a Fibrumba is. (A forgalmazó elmondása szerint később várható majd külső kontrollerrel árusított modell is.)

A lencsék a Cardboardhoz képest meglepően jó élményt kínálnak. A lencsék távolsága nem állítható, jóllehet a gyártó leírása szerint -5 és +5 dioptria között megfelelő képet ad. Bár a látótér szélénél némileg itt is torzul a kép, a látószög jóval nagyobb, nem úgy érzed, mintha két kis lyukon kukucskálnál be valahova, hanem inkább mintha egy búvárszemüvegben lennél. Ugyanezt az élményt kínálja a Gear VR is, de az megint egy fokkal jobb minőségben. Pozitívum, hogy az utóbbival ellentétben a Fibrum belseje nem fehér, így az esetlegesen beszűrődő fény kevésbé zavaró.

A Fibrum a Cardboardhoz hasonlóan semmilyen hardverelemet nem tartalmaz. Míg a Gear VR-nál saját, VR-hoz optimalizált gyorsulásmérő, giroszkóp és iránytű gondoskodik a mozgás követéséről, és a Samsung közvetlen hardverhozzáférést kínáló API-ja a megfelelő sebességről, addig a Fibrum teljes egészében a telefon hardverére támaszkodik. Az alkalmazások első ránézésre jól követik a fejünk mozdulatait, és mindenre gyorsan reagálnak, azonban ha az ember egy kicsit tovább használja őket, már érezhető, hogy a világ egy kicsit be van lassulva, minimálisan, de késve reagál a mozdulatainkra. Ez a kis késés pedig pont elegendő ahhoz, hogy viszonylag rövid használat után hányingerünk legyen és szédülni kezdjünk.

Az igazság persze az, hogy ezek az élmények a Gear VR első használatakor is jelentkeztek, majd idővel elmúltak. Elképzelhető, hogy a lassabb reakcióidőhöz is ugyanúgy hozzá lehet szokni, az azonban ettől függetlenül tény, hogy egy kis Fibrum-ozás után a Gear VR-t felvenni maga a megváltás. A két kütyü nem egy kategória.

Alkalmazások

A Fibrum nem csak egy sisak, hanem egy rakás alkalmazás is, amik akár Cardboardra is letölthetőek a Play Store-ból, rövid kipróbálás után azonban fizetnünk kell a további használatukért. A szemüveggel kapott alkalmazás indulócsomaggal ezek mind ingyenesen elérhetővé válnak (az összes program megvásárlása esetén amúgy 20 000 Ft körüli áron szerezhetnénk be őket).

Sajnos az indulócsomagot nem, csak a készüléket volt alkalmam tesztelni, így csak az ingyenes változatokról tudom elmondani a tapasztalataimat.

Azt tudni kell, hogy a VR piaca még viszonylag kicsi, így nincs igazán sok jó minőségű letölthető alkalmazás. A minőségibb fejlesztések többnyire a komolyabb platformokra, Oculus Riftre, HTC Vive-ra, illetve Gear VR-ra készülnek, de még ez utóbbin is olyan kevés alkalmazás van, hogy még mindig ugyanazokat mutatnám meg egy új VR-osnak kedvcsinálóként, mint decemberben, amikor a Gear VR bejött Magyarországra. A Fibrum ehhez képest sok, minőségi alkalmazást tett le az asztalra, és folyamatosan jeleníti meg az újabb alkalmazásokat.

Az első kipróbált app, a Crazy Swing VR egy vidámparki gépet szimulál, és kifejezetten meglepett a minősége. Azok közé a ritka appok közé tartozik, amiket szívesen megmutatnék másnak is, aki ki akarja próbálni a VR-t. Sajnos a legtöbb alkalmazás csak nagyon rövid ideig volt kipróbálható az ingyenes változatban, így nem igazán volt alkalmam tesztelni őket, de az biztos, hogy grafikailag a Cardboard appok többségét verik, még ha néhánynál, például a Zombie Shooter VR-nál nem is éreztem úgy, hogy szívesen kipróbálnám a teljes változatot.

A Fibrum a Cardboardhoz képest sokkal jobb minőséget produkál, így a saját alkalmazásai mellett kedvem volt kipróbálni a korábban amúgy hanyagolt Cardboard appokat is. Sajnos a gomb hiánya miatt többször ki-be kellett húznom a telefonomat a Fibrumból, hogy egy-egy játékot elindítsak, de az appok többségénél minden rendben ment.

Vélemény

Köszönhetően a fejpántnak, a kevésbé beszűrődő külső fénynek és a jobb lencséknek, a Fibrum a Cardboardnál és egyes olcsóbb kínai riválisainál egyértelműen jobb élményt kínál, a Gear VR-ral azonban nem esik egy kategóriába. Ha már rendelkezel ez utóbbival kompatibilis Samsung telefonnal, nem kérdés, hogy a Gear VR-t kell megvenned. Ha viszont nincs Gear VR kompatibilis telefonod (esetleg iPhone-od vagy Windows Phone-od van), a Cardboardnál valami jobbat szeretnél, és amúgy is érdekelnének a Fibrum alkalmazásai, jó választás lehet.

A készülék megvásárolható például az eMagnál, vagy a BestByte oldalán.

A Fibrumot a Finix Europe Kft.-től kaptam kölcsön tesztelésre. Köszönöm a lehetőséget!